Sebzett szív

 Azt hiszem, ezt mindannyian ismerjük. Amikor akarunk valamit, amit nem kaphatunk meg... majd nagyot koppanunk. Ez a kis szösszenet minden, amit pillanatnyilag érzek, és remélem, hogy egy nap majd eljut a valódi címzetthez is.

Amikor ezt a sort olvasod, tudnod kell, hogy fájdalmat okoztál. Csalódást, állandó csalódást.

Megsebeztél egy szívet.

Mert ez a szív rengeteg mindent ott hagyott érted. Feláldozta az idejét, figyelte, hogy mikor vagy fent a neten, sok mindent kiderített rólad. Álmodozott, ábrándozott, jeleneteket talált ki, mert csak itt lehetett kettesben veled. Néha eltűnődött azon, hogy milyen jót beszélgetett veled – aztán arra is ráeszmélt, hogy megint ő keresett téged, te sosem mentél oda hozzá.
Aztán megtörtént, hogy valaki sebet ejtett ezen a szíven. Te pedig ahelyett, hogy segítettél volna, csak tovább tágítottad a sebet a karmaiddal. Fájdalmat okoztál.

És ez a vérbe fagyott szív rég boldogságra lelhetett volna nélküled. Mert ott figyelte más is, de ő addig sebzetten, ész nélkül rohant utánad. Nem érdekelték a többiek. Most már, mire feltűntek neki mások is, nincs annyi esélye. Aki beleszeretett, le is mondott róla lassan. Mert ez a szív elérhetetlenné vált azzal, hogy téged hajkurászott. Elrejtette az arcát… - neked tartogatta, csak neked!

Ez a szív ostoba volt.

Talán így a jó, talán csak akkor lelhet a szív igazi boldogságra, ha vérzik. Ha jön valaki, tűvel, cérnával, és szeretettel befoltozni a sebet. Egyetlen mosoly is gyógyító erejű lesz, amikor a szív rájön majd, hogy valaki tényleg szereti, olyannak, amilyen.

De ehhez idő kell.

Addig pedig rengeteg szenvedés kövezi a szív útját. Hiszen a fájdalom, amit okoztál, nem múlik el könnyen. Nem tudható le egy vállrándítással. Te magad vagy a fájdalom központja, minden szál nálad fut össze – mintha egy bábot rángatnál az érzelmeinél fogva! Csakhogy te erről mit sem tudsz. Téged ez nem érdekel, sosem érdekelt.

Tudod mit?

Menj csak. Lépj ki azon az ajtón, és ne nézz vissza. Csak még több gondot okoznál. Ennyi szenvedést nem érsz meg senkinek. Az érdektelenséged nagy úr… menj hát, nézz szét a nagyvilágban. Talán te is rá fogsz akadni arra az egy emberre, talán nem, de ez a szív már nem akar időt szánni rád többet.

Ez a szív bennem dobog.

Ezt a fájdalmat nekem okoztad, amikor majdnem láttál sírni. Talán megnéztél magadnak, de nem szóltál semmit. Csak… elmentél. De többet nem számítasz. Nem foglak keresni, nem fogok odamenni hozzád beszélgetni.

Hiszen van még remény.

Talán az ember, aki össze tudná varrni az általad okozott sebet, mindig is itt volt egy karnyújtásnyira. És én mégis egy teljes kört szaladtam utánad, hogy aztán meglássam a saját hülyeségem!

Tudod te, hogy…? Dehogy tudod. Mégis honnan lenne fogalmad bármiről is? Sírhatnék is előtted. Csak kínosan éreznéd magad, de tenni nem tennél.

Ismerlek. Ne feledd. Többet tudok rólad, mint te rólam. Ismerlek…

#Petra

Szakadék

"Óda Őhozzá

Avagy: ló a gödörbe

Beléd estem,

Mint ló a gödörbe.

Te a gödör, én a ló,

Ki gödörbe esvén,

Lábát kitörvén, 

Most moccanni se tud.

Pedig szaladnék,

Futnék, rohannék

El előled, s mégis tehozzád,

Hiszen,

Mint versenylóé,

Ki lábát törte,

Lebeg előttem 

Szerény létem célja,

Ám hunyorogva, fényedtől

Nem dereng szemem 

Előtt semmi, amit látnék,

Vagy tán egyáltalán semmi?

Hisz lóként,

Ki lábát törte,

Mi értelme élni tovább?

Beléd estem, s most 

Kapálódzom, ordítok,

Remegek, küszködök,

Hogy be ne fonj hálóddal,

Te hatalmas, mérges pók, te,

Te álnok mély, sáros gödör,

Kinek ingoványa,

Négy pár lába

Épp úgy vonz, mint taszít,

Te! 

Behálóztál.

S észre sem veszed.

Sem engem, sem tetted.

S a világért, mely számomra 

Puszta űr nélküled,

El nem kapnál igaz…?!

Ha zuhannék...

Mert zuhanok. 

Kitört lábakkal, behálózva,

Csendben, a vaksötétben,

Hagyom magam. Játssz még velem!

Beléd estem, s most zuhanok

Benned, te mély, átkozott gödör!

Benned, s feléd.

Benned élek, benned lebegtem, s már csak zuhanok.

Hiányod kínoz, 

Végedre akarok érni, 

Leesni végleg,

Nagyot puffanni,

Széthullani, s élettelenül

Ott feküdni

Benned.

A legmélyebb mélyeden, hisz nem kaptál el.

Lebegtettél,

Majd hagytál zuhanni.

De benned ez a hely

Nem létezik.

Nincs mélyed, hova leeshetnék.

Vagy csak oly mélyen van

Legbelül, hogy sosem látom már…?

Kitört lábbakkal ha futhatnék,

Menekülnék.

S visszanéznék.

Aztán megállnék.

Megfordulnék.

Visszaindulnék,

Sietnék hozzád, hogy beléd essek, 

Vagy tán nem is!

Megfordítanám a világ

Szerencsekerekét, 

Hogy én legyek a gödör.

S te, aki

Belém lép."

Érzett. Érzett valami mély és hihetetlenül intenzív dolgot, méghozzá a megszólított iránt. 

Valaha. Nem is olyan régen, még ha kicsit túl is spilázta, képes lett volna látni magát valami végtelenül kiszolgáltatott lényként vergődni egy hálóban, és futni, ha azt látja, hogy megszabadult hálójától. 

De ezek az érzések már mind a múlté voltak. Persze képes lett volna visszaidézni őket, ha látta volna akár egyszer is a fiút. Csakhogy nem látta. 

A szakadékot viszont még mindig látta, érezte maga körül. Hogy nincs a közelében, akit szerethetne, aki után epekedhetne, s ez a lehetetlen helyzet sokkal szörnyűbb és nehezebb volt neki, mint elviselni a háló szorítását. Valaki miatt szenvedni jobb, mint valakinek a hiányától.

~Eszti

Avatások, avatások mindenhol

Az első dolog, amivel minden gimis szembe kell, hogy nézzen, az avatás. Ez egy fontos esemény, amin a nagyok jót röhögnek (ti pedig még jobbat). Mégis sok mindenki megalázásnak, kínosnak, vagy egyszerűen béna dolognak tartja (bár az utóbbiban van némi igazság). De hogyan éljük túl az elsős/gólya/béka/gyíkavatást?

Általában most már az avatások egy hetesek, egész délutános lezárással. Helyenként ezen már a nyáron túl vannak, vagy az első héten, nálunk még csak most tart. Minden nap egy adott témában kell beöltözni, illetve az osztályok pontokért vállalhatják a szívatásokat a folyosókon, amik, lássuk be, nem mindig érik meg az áruk - főleg amikor nem is írják fel a pontot.

A beöltözések általában a lehető legfurcsábbak - népviseletek, hajléktalan, vagy éppen zenei stílusokhoz kell öltöznöd, és egész nap nem veheted át a ruhákat. Ha ezt elviseled, akkor túl vagy a nehezén. Mert az elszánáson a legnehezebb túljutni.

Nézzük, hogy mik azok a dolgok, amiket betartva még jól is jöhetsz ki az avatásodból.

Azt mondod, ciki? Az is. De ennek a hétnek ez a lényege. Vonatkoztass el a gönceidtől, és mosolyogj mindenkire kedvesen. Nincs is jobb az elsősök közötti összevigyorgásoknál.

Azt mondod, a nagyok kiröhögnek? A nagyokért van elsősavatás, az ő jókedvüket szolgálod. De ha nyitsz a többiek felé, és képes vagy magadon is jóízűen nevetni a szájhúzogatás helyett, akkor ugyanolyan jól fogsz szórakozni, mint a nagyobbak. Nem felejtsd: ők már túl vannak a maguk avatásán.

Azt mondod, a szívatásokkal meg akarnak alázni? Na ez az, amiben nincsen igazad. Ők csak nevetni akarnak, te is szórakozol az ilyesmin. Amit túl durvának tartasz, azt elutasíthatod - senki sem fog kényszeríteni. A nagyok sem azt akarják (talán néhány igen, de az nem számít) hogy rosszul érezd magad. Jövőre pedig te is ugyanúgy fogsz nevetni a kicsiken :)

Azt mondod, az esküben túloznak? Igen, ez így is van. Nagyjából mindenhol ugyanaz az eskü fő szövege, amiben a nagyok iránti mérhetetlen tiszteletre esküdnek. Ez erről szól, ilyenkor kicsit kiélhetik magukat ők is, ráadásul ezt mindenki leteszi, szóval ne parázz.

Azt mondod, hülyeség az egész? Ja, így is fel lehet fogni. De akárhogyan is nézzük, ezen túl kell esni. Lehetsz kritikus, kihúzhatod magad a dolgok alól, de nem jársz jobban. Ilyenkor az osztályok sokkal jobban összekovácsolódnak - együtt táncolnak, dolgoznak, csapatban mászkálnak a folyosón, mert együtt nevetni a legjobb...

A lényeg az, hogy senki sem akar neked rosszat. A feladatok a kreativitásra mennek, nem arra, hogy direkt leégessenek.

Igazából minden az attitűdödön múlik. Ha neked is tetszik, ha bevállalós vagy, ha látják, hogy jól elvagy, azt a nagyok is értékelik. Ha nem szégyelled a gólya mivoltodat. Egyszer vagy elsős, egyszer avatnak, egyszer lehetsz még gyerek.

Használd ki, amíg megteheted, hogy tejberizzsel dobálod azt, akit nem szeretsz, használd ki, hogy indiánszökdeléssel közlekedhetsz a folyosón... még azt is, hogy a portások messziről tudni fogják, hogy "ni, itt a gyerek, aki úgy nézett ki akkor".

Mert az elsősavatás nagy buli tud lenni :)

A fináléban különböző feladatokat kell csinálni. Ezek a kreativitásodra gyúrnak, az ügyességedet tesztelik, és garantáltan szórakoztatóak. Kártyavár építésétől váltófeladatokig terjedhet.

Jelenleg a személyes kedvencem a "Boci-boci tarka éneklése fekvőtámasz és pudingevés közben". Erre nincsenek szavak... Alig várom :D

Amit érdemes: a cipőd mindig legyen nagyon, de nagyon kényelmes. Én szóltam. A fináléra pedig olyan ruhákat húzz, amit nem sajnálsz a lekvár-, joghurt-, vagy éppen pudingfoltoktól (bár ketchup is előfordulhat). Egyébként meg... milyen nosztalgikus lenne pár év múlva: "és nééézd, ez a pudingfolt az elsősavatásról..."

A Ti elsősavatásotok milyen volt? Mire emlékeztek a legjobban belőle? Ha még nem rúgtátok meg ezt a kort, várjátok már?

#Petra

Nyitány

Itt az ősz! És bármennyire is gyönyörűek a különféle színárnyalatokban játszó levelek, bármennyire is meleg van még (már ahol!!), ez egyúttal egy új tanév kezdete. Sokaknak az utolsó, még többeknek az első. A hat-hét éves kis taknyosok még azt hiszik, az iskolás élet csupa móka és kacagás... Ha-ha-ha.
És bár mi már tudjuk, hogy ez nem egészen így van, mégis... Én mintha kicsit mégis így érezném magam. És biztosra veszem, hogy nagyon sokan vannak ezzel így, köztük Petra is, bár az ő nevében nem nyilatkozhatnék, de egye fene.

 Hiszen Gólyák lettünk. 

Lezárult mögöttünk egy fejezet, és be az általános iskola kapuja. Olyanok vagyunk, mint a kis elsősök, mindent hatalmasnak, újnak és izgalmasnak találunk a középiskolában, ugyanakkor sejtjük, hogy a tanulás terén keményebb dolgokra számíthatunk, mint eddig.
Mára már túl vagyunk az első hónapon, betekintést nyerhettünk a gimisek életébe, részt vettünk gólyatáboron, gólyahéten, gólyabálon, letettük a gólyaesküt.

És úgy döntöttünk, hogy ezeket az élményeket, sőt, az elkövetkezendőeket is, hiszen egy egész évnyi újdonság vár még, megosztjuk veletek, kisebbekkel, nagyobbakkal, egy GÓLYAMAGAZIN formájában.

"200 km" című rovatunkban bemutatkozunk mi, egy berettyóújfalui (kolis), és egy érdi (bejárós) lány, akik kicsit több, mint egy éve ismerik egymást, és merem állítani, a legjobb barátnők, holott még soha, EGYSZER SEM találkoztak. :D

A "Gólyatábor"-ban beavatjuk a leendő gólyákat a gólyaéletbe, az első pár hónap minden csínját-bínját megkíséreljük átadni nektek, és jó tanácsokkal szolgálunk a jövőre nézve.

Aki kicsit kreatívabb a konyhában, és sajnálatos módon elkerült otthonról egy kollégiumba, ahol nem tudja kiélni ezt a tehetségét, azzal Petra a "Gasztrokoli"-ban saját original(!!) recepteket oszt meg, fényképekkel együtt, és koli-konyhai praktikákat! (Erre kíváncsi leszek, mivel ez a rovat csakis Petráé, mint az egész magazin ötletének értelmi szerzőéjé, ráadásul amíg ő amerikai palacsintát gyárt a koliban, én egy zacskós levest nem vagyok képes a megfelelő ideig melegíteni, ha nem itthon vagyok...)

Hogy pedig egy kis romantikát, és még több izgalmat csempésszünk a magazinba, az "Írósarok" rovatban novellákat, verseket olvashattok, ha rajtam múlik, főleg a gimis szerelmekről, barátságokról.

Ezeken kívül pedig még vár rátok egy s más, a csináld magad-tól a zeneajánlókig, ha velünk tartotok!!

Üdv a Gólyamagazin oldalán! Jó olvasást!!                              ~Eszti