Szakadék

"Óda Őhozzá

Avagy: ló a gödörbe

Beléd estem,

Mint ló a gödörbe.

Te a gödör, én a ló,

Ki gödörbe esvén,

Lábát kitörvén, 

Most moccanni se tud.

Pedig szaladnék,

Futnék, rohannék

El előled, s mégis tehozzád,

Hiszen,

Mint versenylóé,

Ki lábát törte,

Lebeg előttem 

Szerény létem célja,

Ám hunyorogva, fényedtől

Nem dereng szemem 

Előtt semmi, amit látnék,

Vagy tán egyáltalán semmi?

Hisz lóként,

Ki lábát törte,

Mi értelme élni tovább?

Beléd estem, s most 

Kapálódzom, ordítok,

Remegek, küszködök,

Hogy be ne fonj hálóddal,

Te hatalmas, mérges pók, te,

Te álnok mély, sáros gödör,

Kinek ingoványa,

Négy pár lába

Épp úgy vonz, mint taszít,

Te! 

Behálóztál.

S észre sem veszed.

Sem engem, sem tetted.

S a világért, mely számomra 

Puszta űr nélküled,

El nem kapnál igaz…?!

Ha zuhannék...

Mert zuhanok. 

Kitört lábakkal, behálózva,

Csendben, a vaksötétben,

Hagyom magam. Játssz még velem!

Beléd estem, s most zuhanok

Benned, te mély, átkozott gödör!

Benned, s feléd.

Benned élek, benned lebegtem, s már csak zuhanok.

Hiányod kínoz, 

Végedre akarok érni, 

Leesni végleg,

Nagyot puffanni,

Széthullani, s élettelenül

Ott feküdni

Benned.

A legmélyebb mélyeden, hisz nem kaptál el.

Lebegtettél,

Majd hagytál zuhanni.

De benned ez a hely

Nem létezik.

Nincs mélyed, hova leeshetnék.

Vagy csak oly mélyen van

Legbelül, hogy sosem látom már…?

Kitört lábbakkal ha futhatnék,

Menekülnék.

S visszanéznék.

Aztán megállnék.

Megfordulnék.

Visszaindulnék,

Sietnék hozzád, hogy beléd essek, 

Vagy tán nem is!

Megfordítanám a világ

Szerencsekerekét, 

Hogy én legyek a gödör.

S te, aki

Belém lép."

Érzett. Érzett valami mély és hihetetlenül intenzív dolgot, méghozzá a megszólított iránt. 

Valaha. Nem is olyan régen, még ha kicsit túl is spilázta, képes lett volna látni magát valami végtelenül kiszolgáltatott lényként vergődni egy hálóban, és futni, ha azt látja, hogy megszabadult hálójától. 

De ezek az érzések már mind a múlté voltak. Persze képes lett volna visszaidézni őket, ha látta volna akár egyszer is a fiút. Csakhogy nem látta. 

A szakadékot viszont még mindig látta, érezte maga körül. Hogy nincs a közelében, akit szerethetne, aki után epekedhetne, s ez a lehetetlen helyzet sokkal szörnyűbb és nehezebb volt neki, mint elviselni a háló szorítását. Valaki miatt szenvedni jobb, mint valakinek a hiányától.

~Eszti